Missy, aki a visconsini Portsmouthban született, már egészen kicsi kora óta a zene szerelmese, akkor még csak a családtagjainak énekelt és mutatta be produkcióit. Legkorábbi emlékei között van az, ahogyan a babáinak koncertet tart, és egy hajkefét használ mikrofonnak. Hatalmas kitartással küzdött, hogy valóra váltsa az álmát. Végül Devantén keresztül énekelhetett az Elektrának 1991-ben, a Sista nevű csapat tagjaként. De az album sohasem került a boltokba. Mégis, ez is egyike azoknak a furcsa eseményeknek, melyek időről időre lehetőséget adtak Missynek, hogy a kulisszák mögött tevékenykedhessen mint producer és dalszerző, sőt néha mint vendégművész is.
Jodeci-t és Aaliyah-t platinalemezhez segítette, és egy hihetetlenül jó rapet hallhattunk tőle Gina Thompson The Things You Do című dalában. A GoldMind Inc. akkor robbant be a köztudatba, amikor 1997 júniusában Missy kiadta Supa Dupa Fly című albumát. Az album alapjaiban rengette meg a fekete zenéről alkotott képet, és egyike azoknak a hip-hop lemezeknek, melyek a legjobb helyen debütáltak a Billboard listáján. Az album már az első héten az előkelő harmadik helyig jutott. Az éteri kislemez, a The Rain három jelölést kapott az MTV Awardson.
Missy szépen kiépítette saját kis birodalmát a The GoldMind Inc. körül. Például a gyönyörű hangú énekes, Nicole aranylemezes albumát is ő adta ki. Ezen kívül továbbra is dolgozott mint producer és dalszerző, sőt mi több, elmondhatja, hogy olyan hírességekkel dolgozott együtt mint a Destiny's Child, Janet Jackson és Christina Aguilera. A GoldMind ismét kitett magáért, amikor 2002 tavaszán bemutatta Missy védencét, Tweetet. A fiatal énekesnő Southern Hummingbird című albumáról csak dícsérő szavakat lehetett hallani a zenekritikusoktól. Sőt, a Vibe magazin Tweetet kiáltotta ki az év legjobb új előadójának.
1999-ben Missy újabb lemezzel jelentkezett, ez volt a Da Real World. Miután elege lett abból, hogy mindenki vakon követi a hangadókat, ismét sokkolta a hallgatóságot szókimondásával: A sötét hangzásvilágú She's a Bitch néhány nagyon fontos, a nőket érintő témával hozakodik elő. Amikor Missy kiadta az albumról a harmadik kislemezt, a Hot Boyz-t, átírta a szabályokat arról, milyen hatást gyakorolhat egy kislemez a hip-hopot kedvelő hallgatóságra. A dal platinalemez lett, majdnem egy évet töltött a Billboard rap kislemezek listáján, ebből elképesztő módon tizennyolc hétig vezette a listát. Így könnyen felülmúlta Puff Daddy, Coolio és Da Brat tizenegy hetes rekordját.
Jellemzően Missy több stílust magába fogadó hangzásvilágára, a kislemez a Billboard R&B listáját is vezette, mégpedig hat héten keresztül. A Da Real World platinalemez lett, jelölték a Soul Train Awardra és Grammy-re. A történelmi jelentőségű kislemeznek, a Get Ur Freak On-nak köszönhetően Missy a harmadik, Miss E…So Addictive című albumával előző sikereit is képes volt túlszárnyalni. A Get Ur Freak On a szupersztár pályafutásának legsikeresebb darabja lett. A dalhoz készült klip hat MTV Award jelölést kapott és két hónapig uralta a Billboard R&B listájának az első helyét.
Missy humanitárius programokban is részt vesz. Már néhány évvel ezelőtt felajánlotta segítségét a Break The Cycle nevű szervezetnek, mely a családon belüli erőszak ellen küzd. Nemrég fellépett a Vanity Fair In Concert Series keretei között, ami egy nonprofit alapítvány, mely a mellrák kutatásra és egyéb női betegségek elleni küzdelemhez gyűjt adományokat. Missy fellépett az MTV's World Aids Day-en is, és felhívta a figyelmet a Dél-Afrikában uralkodó krízishelyzetre.